Hazai és nemzetközi jogesetek
Jelenlegi hely
Egy csoport homofób szórólapokat osztott szét egy svéd iskolában, amiért a bíróságok végül felfüggesztett büntetést, próbára bocsátást és pénzbüntetést szabtak ki. A csoport négy tagja azért fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert véleményük szerint megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményéből fakadó, véleménynyilvánítás szabadságát kimondó jogukat. A Bíróság egyetértett a Svéd Legfelsőbb Bírósággal és döntésében megállapította, hogy a szórólapok mások jogainak megsértésére irányultak, így a véleménynyilvánítási jog korlátozása szükséges és arányos volt.
A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő J. Römert kedvezőtlenebb adózási kategóriába sorolták nyugdíja megállapításakor, mint az azonos helyzetben lévő házas személyeket. Az ügyben eljáró német bíróság az Európai Unió Bíróságához fordult előzetes döntéshozatal céljából, többek között annak megállapítása érdekében, hogy a bejegyzett élettársak kapcsolatát ugyanúgy kell-e megítélni ebben az esetben, mint a házasságot, valamint, hogy az ilyen megkülönböztetés az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik-e. A Bíróság megállapítása alapján a 2000/78/EK irányelvvel ellentétes az olyan tagállami rendelkezés, amely szerint az élettársi kapcsolatban élő ellátásra jogosult alacsonyabb összegű kiegészítő nyugellátást kap, mint a nem tartósan külön élő házas ellátásra jogosult, amennyiben az adott tagállamban létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye és az azonos neműeknek nem lehetséges a házasságkötés, továbbá emellett a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés áll fenn amiatt, hogy az élettárs a házasokhoz hasonló jogi és ténybeli helyzetben van.
A melegfelvonuláshoz szükséges engedélyek kiadását több éven át megtagadta Moszkva polgármestere a közérdekre, közerkölcsre, közegészségügyre és mások jogainak védelmére hivatkozással, azonban az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozata szerint ez az Emberi Jogok Európai Egyezményének gyülekezés és egyesülés szabadságát kimondó 11. cikkébe ütközik, mivel az orosz hatóságok által alkalmazott megszorítások nem tekinthetők szükségesnek egy demokratikus társadalomban.
Az EJEB a Karner-elvet alkalmazva megállapította, szexuális irányultságon alapuló tiltott megkülönböztetést jelent, hogy egy munkáltató által nyújtott biztosítás az azonos nemű élettársra nem terjed ki. Az EJEB azt is megállapította, hogy azonos nemű élettársakra kiterjed a családi élet fogalma.
Az EJEB egyezménysértőnek ítélte, hogy a kérelmező nem folytathatta örökösként az elhunyt azonos nemű párja lakásbérleti szerződését, pedig a különnemű párok esetében a partner halála után ez a lehetőség adott lett volna.
A bejegyzett élettársi kapcsolat alkalmas helyettesíteni az azonos neműek közötti házasság lehetőségét az EJEB értelmezése szerint.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény nem alkotmányellenes és a megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.
Az Alkotmánybíróság 154/2008. (XII.17.) számú határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a bejegyzett élettársakról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvényt, amely így nem lépett hatályba. Határozatában az Alkotmánybíróság kifejti, hogy az alkotmányellenesség oka elsősorban egy, a különböző neműek számára a házassággal párhuzamosan fennálló jogintézmény létrehozása, továbbá, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása azonos nemű személyek számára nem alkotmányellenes – a különböző neműek bejegyzett élettársi kapcsolatától eltérően. A határozat következményeként született meg a jelenleg hatályos 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról.
A vonatkozó irányelvvel ellentétesnek bizonyult az a nemzeti szabályozás, amely a bejegyzett élettárs számára partnerének halála után nem biztosítja a túlélő hozzátartozónak járó ellátást.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközőnek találta az örökbefogadás szexuális irányultság alapján történő megtagadását.