Az Alkotmánybíróság határozata kimondja, hogy az azonos nemű személyek házasságkötési joga az Alkotmányból nem levezethető, ugyanakkor két azonos nemű személy tartós életközössége is megvalósíthat olyan értékeket, amely igényt tarthat jogi elismerésre. Az Alkotmánybíróság ez alapján az élettársi kapcsolat azonos nemű párok számára történő megnyitását vagy egy új családjogi intézmény bevezetését javasolta a jogalkotónak. A döntést követően került sor az élettársi kapcsolat kiterjesztésére az azonos nemű párokra is.
Az indítványozó azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert véleménye szerint két törvényi rendelkezés, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 578/G. § (1) bekezdése nemi szerepek szerinti hátrányos megkülönböztetést alkalmaz azzal, hogy nem teszi lehetővé az azonos neműek házasságkötését, illetve nem ismeri el élettársi kapcsolatukat. A két sérelmezett jogszabályrész:
- 10. § (1) „Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.” (a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény)
- 578/G. § (1) „házasságkötés nélkül, közös háztartásban érzelmi és gazdasági közösségben együttélő nő és férfi” (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény)
Határozatában az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a házasság intézménye – a nemzetközi egyezmények szövegéből következően is – férfi és nő életközössége, mely tipikusan a gyermek születését és családban való felnevelését célozza, ez alapján pedig a házastársak különneműsége a házasság egyik fogalmi eleme. A testület megjegyzi, hogy a homoszexualitás dekriminalizációja, hátrányos megkülönböztetésének tilalma nem ok arra, hogy a jog eltérjen a házasság jogi fogalmától és a férfi és nő közötti házasságot tartsa értéknek, valamint védje az Alkotmány. Az Alkotmánybíróság kimondja, hogy a kivételes életközösségek számára az állam különböző jogi lehetőségeket kínálhat, amellyel elismerheti életközösségüket. Ennek keretében nem arra van joguk, hogy ugyanazt a jogintézményt vehessék igénybe, hanem egy másik, a saját szempontjaiknak megfelelő jogintézményt, így megvalósulhat az egyenlőség követelménye. Ezek alapján az Alkotmánybíróság arra a megállapításra jutott, hogy a támadott, házasságra vonatkozó rendelkezés nem valósít meg sem a nem szerinti, sem egyéb helyzet szerinti különbségtételt, azaz nem ütközik az Alkotmányba, az indítványt ezért ebben a tekintetben elutasította.
Az élettársi kapcsolatot vizsgálva megállapította az Alkotmánybíróság, hogy két személy életközössége megvalósíthat olyan értéket, hogy nemtől függetlenül igényt tarthatnak az elismerésre, valamint kimondta azt is, hogy nincs alkotmányos alapja annak, hogy az élettársakra vonatkozó szabályok az azonos neműekre ne terjedjenek ki. Az idézett Polgári Törvénykönyvi rendelkezés módosítására több megoldást is ajánl a jogalkotónak. Ilyen megoldás lehet, hogy a jogalkotó törli a férfi és a nő együttélésére vonatkozó korlátozást, vagy bevezet egy új jogintézményt, mint például a bejegyzett élettársi kapcsolat, esetleg felülvizsgálja és módosítja az összes élettársi kapcsolatra vonatkozó jogszabályt, hogy az ne legyen indokolatlanul megkülönböztető. A több lehetséges megoldás miatt az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg a rendelkezést, hanem felfüggesztette az eljárást e tekintetben és ezzel lehetőséget adott a jogalkotónak a fentiek szerinte módosítás elvégzésére. A jogalkotó később a Polgári Törvénykönyv módosításával rendezte az alkotmányellenességet, megváltoztatva a rendelkezés szövegét: „két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együttélő személy”.
„Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásakor abból indult ki, hogy a házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközössége.”
„Két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együttélő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre.”