A határozat egy büntetőügyben kiszabott büntetés arányosságával foglalkozik, ugyanakkor részletes értelmezését adja az Alaptörvény egyéb helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezésének.
Az Alkotmánybíróság a Székesfehérvári Törvényszék két határozatával és egy vonatkozó jogszabállyal kapcsolatos alkotmányjogi panaszt vizsgált határozatában. Az indítványozó azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert véleménye szerint az eljáró bíróságok határozatai, valamint az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról 28/A. (3) bekezdése alkotmányellenes és annak megsemmisítését kéri. Indoklása szerint a határozatok és a jogszabály az Alaptörvény több cikkébe ütközik, mivel indokolatlan megkülönböztetést tartalmaz amiért korlátozza az enyhébb végrehajtási fokozat kedvezményének megadását a büntetés végrehajtása során, csak azért mert a fogva tartása nem volt folyamatos.
Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt, ezért azt az egyik bírósági határozat és az idézett jogszabály tekintetében elutasította, a másik bírósági határozat tekintetében pedig visszautasította. Mivel az indítványozó elsődleges az Alaptörvény XV. cikkében megfogalmazott egyenlőségi szabályra és az őt ért hátrányra hivatkozott, ezért az Alkotmánybíróság határozata részletesen értelmezi az itt releváns egyéb helyzet alaptörvényi fogalmát, amit a cikk egy lényeges eleme:
„XV. cikk
(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
Az Alkotmánybíróság megerősíti, hogy az egyéb helyzet nyújt lehetőséget arra, hogy az előre nem látható, de a felsorolásban szereplő elemekkel hasonlóságot mutató helyzetben élő személyeket se érhesse hátrányos különbségtétel. Emellett ez ad lehetőséget az Alkotmánybíróságnak arra is, hogy a társadalmi változásokra reagáljon, és az aktuális változásoknak megfelelően meghatározhassa, melyek a társadalmilag sérülékeny csoportok, annak kik a tagjai, kit ér indokolatlan hátrány. Ezek alapján nem nyújt védelmet olyan személyeknek, akiket valamely szabály hátrányosan érint, de mégsem diszkriminál.
„Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében garantált diszkriminációtilalom ugyanis csupán olyan élethelyzeteket ölelhet át, amelyekben az emberek önazonosságát, identitását meghatározó lényegi tulajdonságuk miatt előítélettel, vagy társadalmi kirekesztéssel néznek szembe. Vagyis a diszkriminációtilalom alkotmányos klauzulája elsődlegesen a társadalom személyben rejlő és tetszés szerint nem változtatható tulajdonság mentén elkülönülő csoportjainak védelmét szolgálja.”