Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) megállapította, hogy Örményország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét önállóan és a 14. cikkel összefüggésben, mivel az örmény hatóságok nem léptek fel hatékonyan a kérelmezőket listázó, gyűlöletkeltő újságcikk ellen, és ezért nem teljesítették pozitív kötelezettségüket a magánélethez való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának biztosítása érdekében.
A kérelmezők a kérelem benyújtásának időpontjában aktivisták, civil szervezetek tagjai, újságírók és kutatók voltak, akik az LMBT-t közösség és a nők jogainak védelme érdekében dolgoztak. 2014-ben egy örmény újság cikkeiben LMBT-aktivista munkájuk miatt listázták őket, valamint állításuk szerint becsületsértő módon nyilatkoztak róluk, megsértve ezzel az emberi méltóságukat. Az újság és annak főszerkesztője ellen kártérítési eljárást indítottak: azt állították továbbá, hogy az újságcikkek gyűlöletet keltő és diszkriminációra felhívó állításokat tartalmaztak. Az örmény bíróságok elutasították a kérelmezők ügyét azon az alapon, hogy az Egyezmény véleménynyilvánítás szabadságot biztosító 10. cikke ebben az esetben szélesebb körű védelmet élvez, mint a becsület és méltóság joga, mivel a sajtócikkek közérdekű kérdésekre vonatkoztak. Az EJEB-hez benyújtott kérelmükben a kérelmezők azt sérelmezték, hogy az örmény állam nem tartotta be a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogot biztosító 8. cikket a 14. cikkel összefüggésben, és nem teljesítette pozitív kötelezettségét. Nem volt olyan jogi eljárás, amely jogorvoslatot biztosított volna számukra a gyűlöletbeszéddel szemben. A kérdéses gyűlölködő tartalmat az Egyezmény 10. cikke nem védi, az a 17. cikk alapján joggal való visszaélésnek minősül. Továbbá, a kérelmezők azt is állították, hogy az örmény állam nem biztosított számukra megfelelő jogorvoslatot, miután szexuális irányultságuk miatt hátrányos megkülönböztetés érte őket, megsértve ezzel az Egyezmény 13. cikkét. Emellett felhívták az Egyezmény 6. cikkét is.
A Bíróság a kérelmezők ügyét az Egyezmény 8. és 14. cikke alapján vizsgálta. Bár a Bíróság elismerte a véleménynyilvánítás szabadsága (10. cikk) és a kérelmezők 8. és 14. cikk szerinti jogai között egy-egy esetben szükség lehet a versengő jogok közötti egyensúly mérlegelésére megfogalmazta aggályait, hogy a jelen ügyben a 10. cikk egyáltalán releváns-e a 17. cikk fényében. Kiemelte, hogy ítélkezési gyakorlatban a „gyűlöletbeszéd” nem olyan ok, amely alapján a véleménynyilvánítás szabadsága védelmet élvez. Hozzátette továbbá, hogy az újságíró nyelvhasználata ellenséges volt, és a kérelmezőkkel és az LMBT közösséggel szembeni gyűlöletetkeltésre irányult, azzal a szándékkal, hogy kárt okozzon. Az EJEB azt is megjegyezte, hogy az örmény bíróságok nem foglalkoztak azzal, hogy a kérelmezőket a szexuális irányultságuk és az LMBT közösséghez való tartozásuk miatt érte – állításuk szerint – hátrányos megkülönböztetés. Következésképpen a Bíróság megállapította, hogy az örmény állam megsértette az Egyezmény 8. cikkét önmagában és az Egyezmény 14. cikkével összefüggésben.
„60. Az ítélkezési gyakorlat szerint a közérdekű kérdésekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás alapvetően erős védelemre jogosult, míg az erőszakot, gyűlöletet, idegengyűlöletet vagy az intolerancia más formáját erősítő vagy igazoló véleménynyilvánítás általában nem tarthat igényt védelemre (…). Így a „gyűlöletbeszéd” legsúlyosabb formái, amelyeket a Bíróság a 17. cikk hatálya alá tartozónak tekintett, teljes mértékben ki vannak zárva a 10. cikk védelme alól (…). Ami a „gyűlöletbeszéd” kevésbé súlyos formáit illeti, bár azok nem esnek teljesen ki a 10. cikk védelme alól, a szerződő államok számára megengedett, hogy korlátozzák azokat (…). A Bíróság elismerte továbbá a média létfontosságú szerepét a demokratikus társadalomban (…). Ugyanakkor elfogadta, hogy indokolt lehet akár súlyos büntetőjogi szankciókat is kiszabni az újságírókra gyűlöletbeszéd vagy erőszakra való felbujtás esetén (…).” „61. A Bíróság továbbá megismétli, hogy az Egyezmény 14. cikke védelmet nyújt az Egyezményben meghatározott jogok gyakorlása során a hátrányos megkülönböztetéssel szemben. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a diszkriminációmentesség elve alapvető jellegű, és a jogállamisággal, valamint a tolerancia és a társadalmi béke értékeivel együtt az Egyezmény alapját képezi (…). Azokban az esetekben, amikor a kifogásolt kijelentések prima facie diszkriminatív szándékúak, a Bíróság elemzését az Egyezmény 14. cikkéből eredő kötelezettségeknek is színesíteniük kell – így különösen vizsgálni kell a megkülönböztetés elleni küzdelem kötelezettségét (…), beleértve a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetést is, amelyet a Bíróság többször is az e rendelkezés által védett „egyéb okok” közé sorolt (…).”