Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem találta egyezménysértőnek azt a finn szabályozást, amely a nem jogi elismerését a korábban fennálló házasság felbontásától vagy bejegyzett élettársi kapcsolattá alakításától tette függővé.
A finn jog szerint a házasság csak ellenkező nemű személyek között volt megengedett, az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatot köthettek.
A kérelmező, egy transz nő, 1996-ban kötött házasságot. A párnak 2002-ben született egy gyermeke. A felperes 2009-ben nemi megerősítő kezelésen esett át, és megváltoztatta a nevét, a személyi számát csak akkor igazították volna a nemi identitása szerinti nemhez, ha felesége beleegyezett volna a házasságuk élettársi kapcsolattá alakításába, vagy ha a házaspár elvált volna. Mind a kérelmező, mind a házastársa házasok akartak maradni, mivel a válás ellentétes lenne vallási meggyőződésükkel, és úgy vélték, hogy az élettársi kapcsolat nem nyújt számukra és gyermekük számára ugyanolyan biztonságot, mint a házasság.
Az EJEB-hez benyújtott panaszában a kérelmező többek között az Egyezmény 8. cikke alapján azt kifogásolta, hogy megsértették a magán- és családi élethez való jogát, amikor a nem jogi elismerését házasságának élettársi kapcsolattá alakításától tették függővé.
A Bíróságnak arról kellett döntenie, hogy a felperes magán- és családi életének tiszteletben tartása magában foglalja-e az állam azon pozitív kötelezettségét, hogy olyan hatékony és hozzáférhető eljárást biztosítson a nem jogi elismerésére, amely nem érinti a házasságát.
Az EJEB hangsúlyozta, hogy az Egyezmény nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy engedélyezzék az azonos neműek házasságát. A nemváltoztatás hatásainak szabályozása a házassággal összefüggésben nagymértékben, de nem teljes mértékben a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik. Az Egyezmény továbbá nem írta elő, hogy a kérelmezőhöz hasonló helyzetekre további különleges rendelkezéseket kell hozni. Továbbra sincs európai konszenzus az azonos neműek házasságának engedélyezéséről, és azokban az államokban, amelyek nem engedélyezik az azonos neműek házasságát, nincs egységes gyakorlat arra vonatkozóan, hogy miként kezeljék a nemek jogi elismerését egy már meglévő házasság esetén (a kérelmező esetében ez a helyzet). Konszenzus hiányában, és tekintettel a szóban forgó érzékeny erkölcsi és etikai kérdésekre, Finnországnak tág mérlegelési szabadságot kellett biztosítani mind a tekintetben, hogy meghozza-e a nem jogi elismerésére vonatkozó szabályokat, mind pedig abban, hogy miként teremti meg meg a versengő köz- és magánérdekek közötti egyensúlyt.
A finn jog három lehetőséget biztosított a kérelmező számára. Fenntarthatta volna status quo-t vagy elválhatott volna. Panaszában a harmadik lehetőséget kifogásolta, vagyis a házasságot a felesége beleegyezésével élettársi kapcsolattá alakítsa át. A kormány szerint a vonatkozó jogszabály célja az volt, hogy egységesítse az ország különböző részein alkalmazott eltérő gyakorlatokat, és koherens követelményeket állapítson meg a nem jogi elismerésére vonatkozóan. Ha a házastárs beleegyezett, az mind a nem jogi elismerését, mind a kapcsolat jogi védelmét biztosította. A Bíróság megállapította, hogy mivel a finn rendszerben a házasság élettársi kapcsolattá történő átalakulása automatikus volt, a házastárs hozzájárulása a nemváltoztatás bejegyzéséhez olyan elemi követelmény volt, amelynek célja az volt, hogy mindkét házastársat megvédje a másik fél által hozott egyoldalú döntések hatásaitól.
Ezen túlmenően a kérelmező és felesége semmilyen más jogot nem veszítettek volna el, ha házasságukat bejegyzett élettársi kapcsolattá alakították volna. Továbbá az élettársi kapcsolat nem érinti a kérelmező lányához fűződő jogait, mivel az már a házasság során érvényesen megállapításra került. A nem jogi elismeréséne nem volt semmilyen jogi hatása a gyermek gondozásáért, felügyeletéért vagy tartásáért való felelősségre sem, mivel a felelősség Finnországban a szülői minőségen alapul, függetlenül a nemtől vagy az együttélés formájától. Következésképpen az élettársi kapcsolatra való áttérésnek nem lenne hatása a kérelmező családi életére.
Bár sajnálatos, hogy a kérelmezőnek napi szinten kellemetlenséget okoz a téves személyazonosító száma, tényleges lehetősége volt arra, hogy ezt az állapotot megváltoztassa: házasságát a házastársa hozzájárulásával bármikor bejegyzett élettársi kapcsolattá alakíthatta volna. Az EJEB szerint szerint nem volt aránytalan az ilyen átalakítás megkövetelése a nem jogi elismerésének előfeltételeként, mivel ez a házassággal szinte azonos jogi védelmet biztosított az azonos nemű pár számára. A két jogintézmény közötti kisebb különbségek nem voltak alkalmasak arra, hogy az állam pozitív kötelezettsége szempontjából hiányossá tegyék a finn rendszert. A rendszer egésze nem volt aránytalan a kérelmezőre gyakorolt hatásaiban, és az ügyben az egymással versengő érdekek között méltányos egyensúlyt teremtettek.
„73. A Bíróság megjegyzi, hogy a jelen ügy olyan kérdéseket érint, amelyekben az Európa Tanács tagállamaiban állandó fejlődés tapasztalható. Ezért megvizsgálja az Európa Tanács más tagállamainak helyzetét a jelen ügyben érintett kérdések tekintetében.
A Bíróság rendelkezésére álló információkból (…) úgy tűnik, hogy jelenleg tíz tagállam engedélyezi az azonos neműek házasságát. Ezenfelül az azonos neműek házasságát nem engedélyező tagállamok többségében vagy nincs egyértelmű jogi keret a nem jogi elismerésére, vagy nincsenek olyan jogi rendelkezések, amelyek kifejezetten a nemi átalakuláson átesett házas személyek jogállásával foglalkoznának. Csak hat olyan tagállamban, amely nem engedélyezi az azonos neműek házasságát, létezik a nem jogi elismerésére vonatkozó jogszabály. Ezekben az államokban a jogszabályok vagy kifejezetten előírják, hogy a személynek egyedülállónak vagy elváltnak kell lennie, vagy pedig általános rendelkezések vannak, amelyek kimondják, hogy a nemváltoztatást követően a meglévő házasságot semmisnek kell nyilvánítani vagy fel kell bontani. Úgy tűnik, hogy csak három tagállamban léteznek olyan kivételek, amelyek lehetővé teszik, hogy egy házas személy anélkül szerezze meg szerzett nemének jogi elismerését, hogy a már meglévő házasságát meg kellene szüntetnie (…).
74. Nem mondható tehát, hogy létezik európai konszenzus az azonos neműek házasságának engedélyezéséről. Azokban az államokban, amelyek nem engedélyezik az azonos neműek házasságát, sincs konszenzus abban a tekintetben, hogy miként kezeljék a nem jogi elismerését egy már meglévő házasság esetén. A tagállamok többsége nem rendelkezik semmiféle jogszabállyal a nem jogi elismerésére vonatkozóan. Finnországon kívül csak hat másik államban van ilyen jogszabály. A házas transzszexuálisok számára biztosított kivételek száma még kevesebb. Így semmi jel nem utal arra, hogy az Európa Tanács tagállamaiban a helyzet jelentősen megváltozott volna azóta, hogy a Bíróság meghozta legutóbbi ítéleteit ezekben a kérdésekben.
75. Európai konszenzus hiányában, és figyelembe véve, hogy a szóban forgó ügy kétségtelenül érzékeny erkölcsi vagy etikai kérdéseket vet fel, a Bíróság úgy véli, hogy az alperes állam számára biztosítandó mérlegelési szabadságnak továbbra is szélesnek kell lennie (…). Ennek a mozgástérnek elvileg ki kell terjednie mind az állam azon döntésére, hogy megalkotja-e a műtét után transzszexuálisok új nemének jogi elismerésére vonatkozó jogszabályokat, mind pedig, ha már tett lépéseket, miként teremti meg az egyensúlyt az egymással versengő köz- és magánérdekek között a szabályozásban.”