Az EJEB egyezménysértőnek ítélte, hogy a kérelmező nem folytathatta örökösként az elhunyt azonos nemű párja lakásbérleti szerződését, pedig a különnemű párok esetében a partner halála után ez a lehetőség adott lett volna.
Azonos nemű élettársa halálát követően a kérelmező keresetet indított az önkormányzat ellen, azt állítva, hogy jogosult az élettársa nevén lévő önkormányzati lakás bérleti jogára. A hazai bíróságok a keresetét elutasítva megállapították, hogy a felperes már élettársa halála előtt elköltözött a lakásból és nem fizetett bérleti díjat, és hogy mindenesetre a de facto házassági kapcsolat, amely az önkormányzati lakás bérleti jogának öröklésének előfeltétele, csak ellenkező nemű személyek között állhat fenn.
A Bíróság egyetértett azzal, hogy a kérelmezőnek a hazai bíróságok előtt tett, az élettársával való kapcsolatának jellegére és időtartamára, valamint a lakásban való tartózkodására vonatkozó egyes nyilatkozatai ellentmondásosak voltak, ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy nem feladata annak eldöntése, hogy az eljáró bíróságok közül melyik állapította meg helyesen a tényállást. Annak értékelésére kellett szorítkoznia, hogy a kifogásolt hazai eljárásokban megállapított tényállás alapján hozott ítéletek tiszteletben tartották-e a 14. cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
A nemzeti bíróságok a kérelmezőnek a bérleti jog folytatására való jogosultsága iránti kérelmének elbírálása során szinte kizárólag a kérelmező és élettársa kapcsolatának homoszexuális jellegére összpontosítottak, és arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a lengyel jog nem ismeri az azonos neműek házasságát, a de facto házassági kapcsolat csak férfi és nő között állhat fenn. Annak ellenére, hogy a panaszos ügyében a jogkorlátozással szolgált legitim célkitűzés, nevezetesen a hagyományos családok védelme fontos, az államnak az e cél védelmét szolgáló eszközök megválasztása során figyelembe kellett volna vennie a társadalom fejlődését és változásait, beleértve azt a tényt, hogy a családi és magánélet vezetése és élete terén nem csak egy út vagy egy választás létezik. Tekintettel az állam szűk mérlegelési mozgásterére a szexuális irányultságon alapuló eltérő bánásmód esetében, az azonos nemű párkapcsolatban élő személyek általános kizárása a bérleti jog folytatásából nem igazolható, ezért az EJEB megállapította az Egyezmény 14. cikkének megsértését a 8. cikkel összefüggésben.
„A szexuális irányultság a 14. cikk hatálya alá tartozó fogalom. Továbbá, ha a szóban forgó megkülönböztetés az egyén magánéletének eme intim és sérülékeny területén történik, a Bíróság előtt különösen nyomós okokat kell felhozni a kifogásolt intézkedés igazolására. Amennyiben a nemen vagy szexuális irányultságon alapuló eltérő bánásmódot alkalmaznak, az államnak biztosított mérlegelési szabadság szűk, és ilyen helyzetekben az arányosság elve nem csupán azt követeli meg, hogy a választott intézkedés általánosságban alkalmas legyen a kitűzött cél megvalósítására, hanem azt is bizonyítani kell, hogy az adott körülmények között szükséges volt. Valójában, ha az eltérő bánásmód indoklása kizárólag a kérelmező szexuális irányultságán alapulna, ez az Egyezmény értelmében hátrányos megkülönböztetésnek minősülne.” (§ 92)
„A Bíróság elfogadja, hogy a hagyományos értelemben vett család védelme elméletben olyan fontos és legitim célkitűzés, amely indokolhatja az eltérő bánásmódot (…). E cél érdekében azonban az állam az intézkedések széles skáláját alkalmazhatja (…). Tekintettel arra, hogy az Egyezmény élő dokumentum, amelyet a mai viszonyok fényében kell értelmezni (…), az államnak a család védelmére és a családi élet tiszteletben tartásának biztosítására szolgáló eszközök megválasztásakor, amint azt a 8. cikk előírja, szükségszerűen figyelembe kell vennie a társadalom fejlődését és a társadalmi, polgári jogi és kapcsolati kérdések megítélésének változásait, beleértve azt a tényt, hogy a családi és magánélet vezetése és élete terén nem csak egy út vagy egy választás létezik.” (§ 98)