2020. január 14-i ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága egyezménysértőnek ítélte, hogy a litván hatóságok a kérelmezők szexuális irányultsága miatt megtagadták a nyomozást a Facebookon közzétett fotójukra érkezett gyűlöletkeltő és erőszakra felhívó kommentekkel szemben.
A két fiatal férfi kérelmező egy párt alkot, és egyikük saját Facebook oldalán egy olyan képet tett nyilvánosan közzé, amelyen csókolóznak. A fénykép több száz gyűlölködő hozzászólást kapott, ideértve a kasztrálásukra, megölésükre, megégetésükre vonatkozó felhívásokat. A kérelmezők az LGL, az LMBTQI jogok védelmével foglalkozó litván civil szervezet segítségével kérték a hatóságokat, hogy a kommentek miatt indítsanak eljárást közösség tagja elleni gyűlöletre és erőszakra való felhívás miatt. Az ügyész a nyomozás megtagadásáról hozott döntésében azzal érvelt, hogy a hozzászólások csak véleménynyilvánítások. A nemzeti bíróságok teljes mértékben elfogadták ezt az érvelést, hozzátéve, hogy a kérelmezők viselkedése szándékosan provokatív volt. Érvelésük szerint előrelátható volt, hogy a csókolózó férfiakat ábrázoló fénykép nem fog hozzájárulni a társadalmi kohézióhoz és a békés együttéléshez Litvániában, ahol a „hagyományos családi értékeket nagyon tiszteletben tartják”. A fotót a saját köreikben kellett volna csak közzétenni.
Az EJEB ítéletében mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a Facebookon a kép alatt megjelenő kommentek érintették a kérelmezők lelki jólétét és méltóságát, ezért a panasz vizsgálható a diszkriminációt tiltó 14. cikk alatt a magánélethez való jogot biztosító 8. cikkel összefüggésben. Az EJEB úgy vélte, a panaszosok szexuális irányultsága fontos szerepet játszott a hatóságok elutasító hozzáállásában, a büntetőbíróságok kifejezetten utaltak erre. A hatóságok diszkriminatív eljárása pedig megfosztotta őket a támadó felhívásokkal szemben biztosított büntetőjogi védelemtől. A hagyományos családhoz kapcsolódó értékekkel összefüggésben az EJEB kiemelte, hogy maga a litván alkotmánybíróság is elismerte a családok sokszínűségét, továbbá az esetjog is azt a tételt követi, hogy egy kisebbségi csoport Egyezményben biztosított jogainak gyakorlását nem lehet függővé tenni a többségi társadalom elfogadásától. Az ügy egyik fontos kérdése volt, hogy az ügyészség – később a bíróságok által jóváhagyott – döntését a nyomozás megtagadásáról döntően befolyásolták-e a kérelmezők szexuális irányultságával szembeni sztereotípiák és az azokból eredő diszkriminatív hozzáállás. Azzal, hogy a hatóságok nem tekintették veszélyesnek a gyűlöletkeltő kommenteket azok elfogadhatósága mellett foglaltak állást. A kormány nem tudta igazolni ezt a szexuális irányultságon alapuló különbségtételt, így sérült az Egyezmény 14. cikke a 8. cikkel összefüggésben.
A litván jog, különösen a Legfelső Bíróság esetjoga, amelyre az ügyészség is hivatkozott nem biztosított hatékony jogorvoslatot a homofób diszkriminációval szemben, ez pedig sértette az Egyezmény 13. cikkét is. A Legfelső Bíróság gyakorlatában utalt a szexuális kisebbségek „excentrikus viselkedésére” és azon kötelezettségére, hogy „mások nézeteit és hagyományait” tartsák tiszteletben. A vizsgált időszakban valamennyi homofób beszéd miatti nyomozást megszüntették, ami jelzi, hogy a litván hatóságok – a nemzetközi vizsgálatokban igazoltan növekvő homo- és transzfóbia ellenére – nem rendelkeztek átfogó stratégiával a gyűlöletbeszéd ezen formája elleni harcban. A szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés következtében nem állt a kérelmezők rendelkezésére hatékony jogorvoslat sem.
„A Bíróság elismerte, hogy a büntetőjogi szankciókat, beleértve a legsúlyosabb gyűlöletkeltésért, mások erőszakra való felbujtásáért felelős személyekkel szemben is, csak ultima ratio intézkedésként lehet alkalmazni (…). Ebből kiindulva azt is megállapította, hogy amennyiben a súlyos bűncselekménynek minősülő cselekmények egy személy testi vagy lelki épsége ellen irányulnak, csak hatékony büntetőjogi mechanizmusok biztosíthatnak megfelelő védelmet és szolgálhatnak elrettentő tényezőként (…). A Bíróság hasonlóképpen elfogadta, hogy büntetőjogi intézkedésekre van szükség a közvetlen szóbeli támadások és a diszkriminatív hozzáállással motivált fizikai fenyegetések tekintetében.” (§ 111)
„A Bíróság már rámutatott arra, hogy a büntetőjogi szankciókat, beleértve a legsúlyosabb, másokat erőszakra uszító gyűlöletkeltésért felelős személyekkel szemben is, csak ultima ratio intézkedésként lehet alkalmazni (…). Úgy véli, hogy ez ugyanúgy vonatkozik a személy szexuális irányultsága és szexuális élete elleni gyűlöletbeszédre is. A Bíróság megjegyzi, hogy a jelen ügyben a kérelmezők testi és lelki integritása elleni leplezetlen felhívásokról van szó (…), amelyek büntetőjogi védelmet igényelnek (…). A büntető törvénykönyv 170. cikke valóban rendelkezik ilyen védelemről (…). A litván hatóságok diszkriminatív hozzáállása miatt azonban e cikk rendelkezéseit nem alkalmazták a kérelmezők esetében, és nem biztosították számukra a szükséges védelmet. A Bíróság úgy véli, hogy az eset körülményei között nyilvánvalóan ésszerűtlen lett volna az áldozatok számára, és a kifogásolt megjegyzések súlyosságát is lekicsinyelte volna, ha a kérelmezőket más jogorvoslati lehetőségek kimerítésére kötelezik.” (§ 128)