Bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény

Bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény

Kibocsátó: 
Teljes cím: 
2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról
Rövidítés: 
Béktv.
Hatályos: 
igen
Típus: 
Ismertető: 

A törvény bejegyzett élettársi kapcsolat néven új családjogi intézményt hozott létre az azonos nemű párok számára. A bejegyzett élettársi kapcsolatra néhány kivételtől eltekintve a házasságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A bejegyzett élettársi kapcsolat anyakönyvvezető előtti akaratnyilvánítással jön létre, és az egyik fél haláláig, illetve a bíróság vagy a közjegyző általi megszüntetéséig áll fenn. A bejegyzett élettársakra ugyanazok a vagyonjogi, öröklési jogi, szociális jogi, adójogi,bevándorlási jogi, stb. szabályok vonatkoznak, mint a házastársakra. A bejegyzett élettársak ugyanakkor nem vehetik fel egymás nevét, nem fogadhatnak közösen gyermeket örökbe, nem fogadhatják örökbe partnerük gyermekét, és nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben. A törvény emellett megteremti a lehetőségét, hogy mind az azonos, mind a különnemű párok élettársi kapcsolatukat közjegyzői nyilvántartásba vegyék, és ezzel megkönnyítsék annak igazolását.

Legfontosabb rendelkezések: 

3. § (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, vagy e törvény a rendelkezés alkalmazását nem zárja ki, megfelelően alkalmazni kell

a) a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra,

b) a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy bejegyzett élettársakra,

c) az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára,

d) az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették,

e) a hajadonra, nőtlenre vonatkozó szabályokat arra a személyre, aki még nem volt házas, és bejegyzett élettársi kapcsolatot még nem létesített, és

f) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra.