AB végzés
Jelenlegi hely
Az indítványozók a jogszabállyal szemben közvetlenül benyújtott alkotmányjogi panaszaikban az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény (At.) 33. §-szal megállapított, illetve módosított rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték. Az Alkotmánybíróság (AB) az indítványokat visszautasította, mivel azok álláspontja szerint nem feleltek meg az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvényben (Abtv.) előírt feltételeknek.
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az előtte folyamatban lévő közigazgatási perben az eljárás felfüggesztése mellett egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 429/2017. (XII. 20.) Korm. rendelet 7. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítása és konkrét ügyben való alkalmazhatóságának kizárása érdekében. Mivel az indítvány az Alkotmánybíróság (AB) megítélése szerint mulasztásban megvalósuló alaptörvény-ellenesség megállapítására irányult, az indítványt visszautasította, mivel bíróság erre irányuló kérelmet nem terjeszthet az AB elé.