szociális ellátás
Jelenlegi hely
E jogszabály tartalmazza, hogy mely bevételek minősülnek jövedelemnek, azok után milyen adót kell fizetni, és milyen kedvezmények vehetők igénybe. A kedvezmények között szerepel többek között az első házasok kedvezménye és a családi adókedvezmény is. Bár a törvény a bejegyzett élettársakat nem nevesíti, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényben szereplő általános utaló szabály alapján az első házasok kedvezménye a friss bejegyzett élettársakat is megilleti, illetve a szülő bejegyzett élettársa is jogosult a családi adókedvezményt igénybe venni. A családi adókedvezményre jogosult továbá a szülő élettársa is, ha legalább egy éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában vagy az élettársi kapcsolat fennállását egy évvel korábbi közokirattal igazolja.
Ez a törvény tartalmazza a különböző családtámogatási formák, így a családi pótlék, a gyermekgondozási támogatás és az anyasági támogatás alapvető szabályait. A törvény szerint a vér szerinti vagy örökbe fogadó szülő mellett szülőnek minősül többek között a szülővel együtt élő házastárs, valamint a szülő élettársa is, hogy legalább egy éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában vagy az élettársi kapcsolat fennállását egy évvel korábbi közokirattal igazolja. A törvény „szülő” fogalmára több más jogszabály is visszahivatkozik.
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint tilos a szexuális irányultság vagy nemi identitás szerinti közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés, illetve zaklatás a foglalkoztatás, a szociális biztonság és egészségügy, a lakhatás, az oktatás és képzés, valamint az áruk forgalma és szolgáltatások igénybevétele területén. A hátrányos megkülönböztetés áldozatai panaszukkal az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságához, illetve a bírósághoz fordulhatnak. A jogszabály az ilyen esetekben ún. fordított bizonyítási eljárás alkalmazását írja elő, tehát az áldozatnak elég valószínűsítenie a bekövetkezett hátrányt, illetve hogy rendelkezik a védett tulajdonsággal, és az eljárás alá vontnak kell bizonyítania, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta vagy arra nem volt köteles. A törvény arról is rendelkezik, hogy a települési önkormányzatoknak ötévente öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot kell elfogadniuk.