menekült

Jelenlegi hely

A többször módosított - és számos ponton az EU jogát és az Emberi Jogok Európai Egyezményét sértő - törvény a menekültügyi eljárás szabályait foglalja magában, így az arról való döntést, hogy a menedékkérelmet előterjesztő jogosult-e menekült- vagy oltalmazotti státuszra.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a magyar állam megsértette a kérelmező 8. cikkben foglalt, a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogát, amikor nem biztosított eljárást a nem jogi elismerésére a Magyarországon élő menekülteknek és más jogszerűen letelepedett személyeknek.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) elutasításával szemben indított közigazgatási perben a bíróság jogszabályi alap hiányában megtagadta a transznemű menekült nem- és névváltoztatásra vonatkozó kérését: a magyar jog nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely meghatározná, mely hatóság köteles a magyarországi anyakönyvi bejegyzéssel rendelkező menekültek esetén a nem- és névváltoztatásra irányuló kérelemről érdemben dönteni. Az bírósági ítélettel szemben benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság (AB) elutasította, de hivatalból eljárva megállapította a mulasztásos alaptörvény-ellenességet. Felhívta az Országgyűlést, hogy 2018. december 31-ig szabályozza a jogszerűen letelepedett nem magyar állampolgárok nem- és névváltoztatására irányuló eljárást. 

Három személy menedékjog iránti kérelmet terjesztett elő Hollandiában, mivel állításuk szerint származási országukban üldöztetésnek vannak kitéve homoszexualitásuk miatt. A hatóságok megtagadták a kérelmeket, viszont a fellebbezési eljárás során felmerülő kérdések miatt az eljáró bíróság az Európai Unió Bíróságához fordult előzetes döntéshozatal céljából. A Bíróság a kérdésekre adott válaszaiban megállapítja, hogy a homoszexuálisokat büntető törvények fennállása elegendő feltétel ahhoz, hogy a homoszexuálisok külön társadalmi csoportnak legyenek tekinthetők egy adott országban, továbbá, hogy önmagában nem minősül üldöztetésnek az a tény, hogy egy adott államban a homoszexuális cselekmények bűncselekmények, viszont üldöztetésnek minősül az olyan szabadságvesztés-büntetés, amely a homoszexuális cselekményeket bünteti, valamint, hogy az eljáró hatóságok nem várhatják el a menedékkérőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekben titokban tartsa homoszexualitását származási országában, vagy hogy ezen a téren visszafogottságot tanúsítson.