S. L. kontra Ausztria

S. L. kontra Ausztria

Típus: 
Ügyszám: 
45330/99
2003. január 9
Rövid összefoglaló: 

A meleg párokra vonatkozó eltérő beleegyezési korhatár meghatározása sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének egyes rendelkezéseit.

Tényállás: 

A kérelmező 11-12 éves kora óta tudatában volt annak, hogy a saját neméhez vonzódik. A hazai jogszabályok különneműek esetén a 14. életévet, míg azonos neműek esetén a 18. életévet határozták meg a szexuális kapcsolat létesítéséhez szükséges beleegyezési korhatárként.

Panaszában a kérelmező előadta, hogy vidéken élt, ahol a másság továbbra is tabu témának számított. A kérelmező beadványában sérelmezte, hogy – a heteroszexuálisoktól eltérően – nem tudott szexuális irányultságának megfelelő életet élni egészen addig, amíg el nem érte a 18. életévet két okból sem. Egyrészt félt attól, hogy partnere bűncselekményt követett volna el a kérelmezővel folytatott szexuális kapcsolat létesítésekor annak ellenére is, hogy arra a kérelmező beleegyezésével került volna sor közöttük a szexuális kapcsolatra. Másrészt attól is tartott a kérelmező, hogy egy esetleges büntető eljárás során a homoszexualitására is fény derült volna a lakóhelyén.

Döntés: 

A meleg párokra vonatkozó eltérő beleegyezési korhatár meghatározása sérti az Egyezmény diszkriminációt tiltó 14. cikkét az Egyezmény 8. cikkével összefüggésben.

Idézetek: 

„A kérelmező szexuális irányultságon alapuló különbségtétel miatt nyújtott be panaszt. Ezzel kapcsolatban az EJEB megismételi, hogy a szexuális irányultság fogalmát az Egyezmény 14. cikke lefedi. Ugyanúgy, mint a nemen alapuló különbségtétel esetében, a szexuális irányultságon alapuló eltérő bánásmód is csak különösen komoly indokokkal igazolható.”

Jogszabály-hivatkozás: