család

Családvédelmi törvény

E sarkalatos törvény Országgyűlés által elfogadott, kihirdetett változata rendelkezéseket tartalmazott a család fogalmáról (amely házasságon vagy egyenesági rokoni kapcsolaton alapul), valamint a törvényes öröklésről (amegly házastársak és egyenes, ill. oldalági rokonok között érvényesül). E rendelkezések hatálybalépését azonban az Alkotmánybíróság felfüggesztette, majd azokat hatályon kívül helyezte. A törvény előírja a médiaszolgáltatók számára, hogy szolgáltatásaikat a házasság intézményének, valamint a család és a gyermeknevelés értékének tiszteletben tartásával nyújtsák, valamint az oktatási intézményeknek, hogy a tananyagban szerepeltessék a házasságra való felkészítésre szolgáló, a felelősségteljes párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteket.

43/2012. (XII. 20.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság határozata kimondja, hogy a családvédelmi törvénynek a család fogalmát meghatározó 7. §-a és a törvényes öröklés rendjét szabályozó 8. §-a alaptörvényellenes. Az Alkotmánybíróság szerint a család szociológiai fogalmába valamennyi „azonos célra irányuló, kölcsönös gondoskodáson alapuló, tartós érzelmi és gazdasági életközösségek“ beletartozik, amelyekre ugyanúgy kiterjed az állam intézményvédelmi kötelezettsége. A törvényes öröklés megvonása a bejegyzett élettársaktól hátrányos megkülönböztetést eredményező jogmegvonás bárminemű, legitim igazolás nélkül.